Hajléktalan osztotta meg velem a „házát”

Hogy micsoda??? – horkan föl első olvasatra a Kedves Olvasó értetlenkedve, és tágra nyílt szemekkel szép lassan újra elolvassa a címet. Keresi, hogy hol a hiba. Mi lehet az átverés. Pedig nincs ebben semmi hiba, semmi átverés. De lássuk csak hogy is történt!

Néhány évvel ezelőtt egy nyári estén koncertre igyekeztem. Mivel nagy tömegre számítottam ezért kezdés előtt egy órával már kimentem, hogy jó helyről nézhessem végig. Igenám, de közben kiderült, hogy a koncert egy órával később kezdődik, mint gondoltam, úgyhogy laza két órám volt még kezdésig. Elmenni már nem akartam, ezért fogtam magam és leültem a földre. Szép lassan szállingóztak az emberek. Én meg csak ültem és vártam. De egyre kényelmetlenebb volt a kő és társaság nélkül az idő is lassan telt. Fészkelődni kezdtem. Egy idő után már semmilyen pozíció nem volt kényelmes. Törte a hátsómat a beton. Látványosan szenvedtem. Aztán egyszercsak a hátam mögül egy hang megszólalt. „Bocsánat kisasszony, odaadhatom?” – kérdezte, és odanyújtott egy kissé elnyűtt és koszos pokrócot. Nagy megdöbbenésemre egy hajléktalan férfi volt. „Őőő… hát, izé… jajj nagyon kedves köszönöm… ”- hebegtem lányos zavaromban, és széles mosollyal vettem magamhoz a pokrócot. Ráültem. Mindjárt elviselhetőbb lett a még hátralévő másfél óra. Miközben vártam eltűnődtem. Milyen ritka manapság az ilyen figyelmesség… Pedig ehhez nem kell gazdagnak lenni ebből is látszik… Furcsa érzés kerített hatalmába. A gondolatba, hogy a pokróc, amin most ülök neki a hájlék (a „ház”), ami alatt meghúzza magát éjszaka egy padon, beleborzongtam. Nekem csak egy pokróc, neki ez mindene. És odaadta. Mert látta, hogy ezzel segíthet. Apróságnak tűnik, de kevesen figyelnek oda ennyire a másik emberre. De ez a hajléktalan nemcsak figyelt, hanem cselekedett is. Megtehette volna, hogy elfordítja a fejét és nem vesz tudomást arról, amit látott. Mondhatta volna, hogy „Old meg magad”, vagy „Szenvedj csak tovább, úgysem tudod mi az igazi szenvedés”. De nem ezt tette. Helyette önzetlenül segített.  Vajon hányan tettük volna meg ugyanezt? Neked például eszedbe jutott volna? Azóta is örömmel gondolok vissza erre az estére, és nagyon örülök, hogy akkor este tévedésből egy órával korábban érkeztem a kelleténél…

 …Harmat Gabriella tollából…

 

Leave a Reply