Sikeres volt az Ifjúsági Fórum

Mik azok az emberi jogok?

2011. december 15-én délután a pécsi Apáczai Nevelési és Általános és  Művelődési Központ Színházterme adott otthont az Ifjúsági Fórumnak, amelynek témája azEmberi jogok és Gyerek jogok voltak.

 

Meghívott beszélgetőparnerekként vettek részt:

Koska Éva Esélyek Háza pécsi iroda vezetője,

Nyirati András az Emberség Erejével Alapítvány elnöke,

Pórszász Balázs a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat munkatársa,

Kárpáti Árpád a Baranya ifjúságáért Nonprofit Kft. ügyvezetője,

és a fiatalok, akik erről a témáról beszélgetnek, kérdéseket tesznek fel.

A beszélgetést moderálta: Kovács Dávid, a Pécsi Diákönkormányzat elnöke

Egy rövid felvezető bemutatkozás után két kisfilmet vettítettünk – Mik is azok az emberi jogok? címmel.  A témáról a jelenlévő fiatalok között élénk érdeklődés és beszélgetés alakult ki. Alapszabály volt, hogy a 2 perces felszólalási időt senki nem léphette át. Szó volt a felelősség kérédésköréről, arról hogy mit tehetünk fiatalként, segítőként vagy pedagógusként, milyen módszerekkel lehet felhívni a figyelmet a problémára…

Összességében elmondható, hogy a rendelkezésre álló idő kevés volt (hála az érdeklődő fiatalok kérdéseinek) és a beszélgetés a program után a folyosón is tovább folytatódott.

Találkozzunk tavasszal a következő Fórumon is! Köszönjük az aktív részvételt!

Leave a Reply