Kreisjugendring Rems-Murr e.V.
A Kreisjugendring Rems-Murr e.V. (KJR – Rems-Murr Ifjúsági Szövetsége) jelenleg. 36 egyesület ernyőszervezete, melyek a járás területén ifjúsági munkát végeznek és összesen kb. 70.000 fiatalt képviselnek. Mi vagyunk az ifjúság, az ifjúsági kezdeményezések és az ifjúsági munka politikai képviselete a politika szereplői és a közigazgatás felé. Tagszövetségeinkben, valamint a hivatásos és társadalmi munkában dolgozó ifjúsági vezetőknek széles tanácsadói és szolgáltatói ajánlatot kínálunk. Ezen kívül közreműködünk a járási ifjúsági segély tervezésében.
Az ifjúsági szervezeteken belül és kívül nagyon jó kapcsolati hálóval rendelkezünk, és az alábbi területeken saját projekteket is megvalósítunk: erőszak-megelőzés, integráció, részvétel, ifjúságpolitika, átmenet az iskolából a hivatásba, képzés és fogyatékkal élő emberekkel való foglalkozás. Akkreditáltak vagyunk az európai önkéntes szolgálatban és támogatjuk a nemzetközi ifjúsági cserét.
Törzsgárdánk kb. 150 társadalmi munkában ténykedő és kb. 40 hivatásos munkatársból áll, akik különböző szakmai háttérrel és az ifjúsági munkában nagy tapasztalatokkal rendelkeznek. Ez a széles alapokon nyugvó szakemberbázis értékes erőforrás számunkra, amely képes minőségileg magas értékű projektek kidolgozására és gyakorlati megvalósítására. Ezek során megkíséreljük a fiatalok legmesszebb menő bevonását, támogatjuk személyiségfejlődésüket, szociális ismereteik képzését, demokrácia tudatukat és a mások iránti toleranciájukat.
Sokéves tapasztalatokkal rendelkezünk európai projektek pályázati benyújtásban és megvalósításában. Ezek között központi jelentőségű számunkra az Európai Szociális Alap. Más projektekben is kezdeményezőként vagy közreműködő partnereként vettünk részt, pl. az európai integrációs alapban, az „Európa a polgárokért“, az „Ifjúság akcióban“ a „LEADER“ (a regionális fejlesztések európai alapjának része) programokban. A „Vielfalt tut gut“ (A sokszínűség jót tesz) német szövetségi program keretében helyi integrációs hálózatokat építünk fel. Kompetenciaügynökség vagyunk és a Járási Ifjúsági Hivatallal közösen mi alkotjuk a Járási Ifjúsági Munka Házát, amely egy független szervezet és egy közhivatal fenntartásában megvalósuló, ez idáig egyedülálló együttműködési projekt.
A KJR a “Triple V” közösségen belül a vezető partner. A projekt tartalmi és formai koncepciója egyaránt az ő hatáskörébe tartozik. Ez tartalmazza a projekt pedagógiai kidolgozását, az online-megjelenések létrehozását, az Európai Unióval való kommunikációt és még sok egyéb mást. A KJR az öt fős főállású értékkommunikátor-teamjével, az európai partnereihez hasonlóan, értékkommunikációs képzéseket valósít meg.
A tripla V az „Életvonalak” projektből jött létre, amelyben a KJR vezetésével a Rems-Murr Járásból számos személy és intézmény vesz részt. A projekt pedagógiai válasz a 2009-ben Winnendenben történt tragikus ámokfutásra, amely sok embert megijesztett és elbizonytalanított, de sokakat aktivizált is, hogy tegyenek az erőszak ellen. Az „Életvonalak” projekt didaktikai súlypontként az értékkommunikáció és a demokráciára nevelés tudományosan megalapozott kezdeményezését követi. A tripla V erre a kiinduló pontra alapul és kiterjeszti Európára.

